|
A felsőoktatásban résztvevők tanulmányaik során úgynevezett krediteket vagy más néven kreditpontokat gyűjtenek. A kreditrendszer célja az ország felsőoktatási intézményeiben folytatott tanulmányok azonos szempontok alapján történő nyilvántartása. A kredit a hallgatói tanulmányi teljesítmény mértékegysége, amely kifejezi azt a becsült időt, amely meghatározott ismeretek elsajátításához, a követelmények teljesítéséhez szükséges. A kreditpont értéke a megszerzett érdemjegytől független.
Az alapszakon legalább 180 kreditet kell gyűjteni az oklevél megszerzéséhez, ez a mesterszakon további 120 kredittel egészül ki. Az alapszakon és az ahhoz kapcsolódó mesterszakon, valamint az egységes, osztatlan képzésben együttesen legalább háromszáz kreditet kell és legfeljebb háromszázhatvan kreditet lehet megszerezni. Az oklevél kiadásának alapvető feltétele a háromszáz kredit megszerzése.
A kredit megszerzése felsőfokú szakképzés esetén
A szakképzési program tartalmazza a megegyező tartalmú szakképzésben elsajátított ismeretek beszámításának lehetőségét, továbbá a felsőfokú szakképzésben szerzett krediteknek az azonos képzési területhez tartozó alapképzésbe való beszámítását. A beszámítható kreditek, száma legalább harminc, legfeljebb hatvan lehet. A képzési idő négy félév, kivéve, ha az európai közösségi jog, valamely képzés tekintetében ennél hosszabb időt állapít meg. A szakközépiskolában folyó felsőfokú szakképzésben kredit akkor szerezhető, ha a szakközépiskola felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodás alapján szervez felsőfokú szakképzést.
|